Kéri Erika Márta vagyok.
Hosszú volt az út, amely során a sorsomat felismertem és szívem által diktált gyógyítói útra léptem…
Betegséggel kezdődött minden 1999-2000 táján, amikor orvostól orvosig járva, sok-sok eredménytelen góckutatás után, diagnózis hiányában egy újságcikket olvasva bizonyosságérzés öntött el, és felismertem a tüneteim hátterében rejtőző problémát. Utána egy természetgyógyász visszaigazolta a sejtésemet és ezek után elindulhatott a gyógyulás.
Ekkor indultak bennem a belső változások. Sok-sok könyv, tanulás, az asztrológia analógiákra épülő csodálatos világa, mely egyfajta önismerethez vezethet.
2008 fontos év volt, találkozás Steve Rotherrel, aki magokat vetett el az utammal, a vállalt sorsommal kapcsolatosan.
Talán ennek köszönhetően, még ebben az évben rátaláltam dr. Czeizel Beatrix és Greskó Anikó szellemi iskolájára, ahol végül a lelkem hazatalált. Minden gyógyításért és tanításért hálás vagyok, ezek teszik lehetővé, hogy a legnagyobb mélységben megismerhetjük önmagunkat.
Ezek a lépések vezettek oda, hogy ma már különféle módszerekkel segíthetek másoknak gyógyulni fizikai betegségükből, tudatosítva, hogy minden betegség hátterében lelki fájdalmak vannak. Ezek felismerése és kivezetése nélkül tartós gyógyulás nem képzelhető el.
Emlékek
Theridian, Lemúrián a Csillagok szigetén gyógyító papnő volt.
Álljon itt egy részlet dr. Czeizel Beatrix és Greskó Anikó Csillagsorsok című könyvéből (604-607. oldal):
…„Ezek után szeretnénk még mesélni szigetünk nyugati oldalán megszületett gyönyörű és változatos világról, amely ismét csak egy egészen más energiájú élettér volt.
A mostani Új-Zéland és Ausztrália felé eső oldal nagy részét hihetetlenül sűrű, rendkívül gazdag élővilággal rendelkező őserdő borította, amelyet Ara-Chol Dzsungelnek hívtunk… E vidék szinte monszun éghajlatú volt, sok csapadékkal, hosszú esős évszakkal, és nagyon dúsan burjánzó növényzettel .
Ká-Tor hegyláncának nyugati felé eső ölelő karjának egyik kiemelt magaslatán, a sűrű őserdő rejtekén épült fel egy csodálatos templomkomplexum, amely a Maja lépcsős templomromokra és piramisokra emlékezetet, különösen Palenque városának hangulatára.”
„A központi piramistemplom csúcsán itt is egy kisebb hegyikristály piramis csúcs helyezkedett el, mint ahogy később a gízai Nagy-piramis tetején. Ez volt a Hualay-Lora –Mé-Hom Piramis…
E csodálatos szakrális templomvárosból három hatalmas erejű vízesés indult három különböző irányba.
Északi irányba futó vízesés, ami azután egy hatalmas, sebes folyású folyóvá duzzadt, az Atma-Ron-vízesés volt. A déli irányba alázúduló vízesés a Mah-Ma-Ron-vízesés nevet kapta, míg a középső, és így tulajdonképpen a szabályos szem formájú szigetünk nyugati csúcsa felé futó, nyugati partokat több széles deltával elérő vízesésünk az Om-Tara-Ron-vízesés és folyó volt”…
…”A harmadik, középső vízesés és folyó – az Om-Tara-Ron – pedig azt jelentett, hogy „az Út, amin jársz”, másik jelentésében pedig, a „Vagyok, aki Vagyok folyója”, ahol ki-ki azon a beavatáson utazhatott át, amely felnyitotta és megvilágosított számára, ki is ő valójában, milyen sorskódokkal éli az életét.
Ez tehát egy olyan szent folyam volt, amely akkor szólította magához a szigetünk lakóit, amikor valaki elérte intellektuális érettségének azt a fokát, amikor az individualitása igazán kinyílt, s megkezdődött az öntudatra ébredésének tudatos folyamata. Amikor keresni kezdte a létében egyesülő földi és égi erőket. Amikor vágyott már megismerni az életét egyedi küldetéssé nemesítő sorsát és kész is volt felvállalni azt.
Erre az útra mindenki kizárólag egyedül érkezhetett, és egy különös, misztikus módon soha senki nem tapasztalhatta meg ezt az utazást kétszer ugyanolyan módon.
Sőt még egymást sem lehetett felkészíteni, mert minden utazás teljesen más volt. Ugyanis minden esetben az illető személyiségét, és aktuális sorspillanatát tükrözte, olyan váratlan próbatételeket és megmérettetéseket állítva elé, amelyben erőket kellet előhívnia magából, amelyeket tán még maga sem ismert. Ez az út mindig olyan volt, mint egy érzékeny lélektükör, amelybe nagy bátorság volt belenézni, sőt megmerülni, de sokszor csak így érthette meg valaki, hogy melyek azok az erők, sőt csillagsorsok, amelyeket fel kell még fedeznie önmagában”…